Befuccsolt a brüsszeli mesterterv: figyelmeztetni akarták Magyarországot, ez lett a vége

Hat tagállam ellenállt.

Hat tagállam ellenállt.
A gyermekeit el kellett költöztetnie otthonról a biztonságuk érdekében, pedig állítja, a közelében sem volt annak az utcának, ahol az incidens történt.
A kormányfő Instagramon osztotta meg az amerikai elnök videóüzenetét.
Van egy titkos egyezményem: úgy hívják demokrácia.
Kettős mércét emlegetnek.
Törvényes eszközökkel, higgadtan és méltósággal képviselem továbbra is azt, amiben hiszek.
A közlemény szerint a székesfehérvári hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre.
Változást követelnek Budapesttől.
Nem tétlenkedik a tárcavezető.
Orbán Viktor köszöntőbeszédével elindul a 2025-ös CPAC Hungary. Kövesse velünk élőben!
Tudja, milyen jelzővel illették Hunyadi Jánost? Azt is, hogy a római pápa mit rendelt el a nándorfehérvári diadal után? Azzal is tisztában van, hogyan halt meg Hunyadi János?
„Ha fölmarkolod a zsét, majd utána elküldöd melegebb éghajlatra a kormányt, mert éppen olyan a közhangulat, vagy nem tudsz ellenállni az elvtársi nyomásnak, akkor nem szabaccságharcos vagy, hanem megélhetési agitpropos” – fogalmazott a kultúrpolitikus.
Igor Korotcsenko, a „National Defense” katonai magazin főszerkesztője a bajorországi Schrobenhausenben található Taurus típusú rakétákat gyártó üzem megtámadását javasolta.
Két napja Ruszin-Szendi Romulusz elismerte, hogy többször is találkozott a letartóztatott ukrán kémmel.
A legrosszabb hitelminősítési kategóriába sorolták Bige László cégét, miután a Nitrogénművek nem fizette vissza a 200 millió eurós kötvénycsomagját.
Zelenszkijék átadták Kijev tűzszüneti álláspontjait.
A Tesla-vezér meglepő döntését a bürokratikus akadályokkal indokolta, valamint azzal, hogy a jövőben inkább ismét az üzleti életre, saját cégeire szeretne koncentrálni.